31/12/2024
Az idei évben igencsak el voltunk tűnve a közösségi média felületekről, aminek a valódi oka ezen a képen látható.👶🏼🥰
A kisfiam megszületése óta sem hagytam abba dolgozó nőnek lenni, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem vele élveztem ki minden percét a 2024-nek leginkább otthon anyaként.👩🏼🍳Persze ebben az évben is volt rá példa, hogy beugrottunk mások helyett szállítani, vagy épp betanítottuk az új embereket. Alapanyagot 🥬🥒🍎 szereztünk be, mert elfelejtettük leadni a rendelést 👩🏼💻 egy hosszú éjszaka után és lassan könyvet tudnék írni azokról a főhősnőkről akik egyszerre anyák, feleségek, vállalkozó nők, háztartásbeli, takarítónők és még sorolhatnám.
Azért így az év vége felé sikerült megtalálni az egyensúlyt és nem szét szakadni és ami számomra mindig is nehéz volt, segítséget kérni, elfogadni. Rólunk ennyit is.
Most pedig szeretném megmutatni nektek pár képpel, hogy milyen büszke is vagyok az idei évünkre 🎯✨
✔️sikerült véglegesen is beköltöznünk az új immár saját műhelyünkbe
✔️ új partnerekkel gyarapodtunk
✔️ gépiesítettünk a műhelyben, hogy többet gyárthassunk
✔️ fejlesztettünk egy új honlapot ami automatizáltabb folyamatokat hajt végre
Köszönjük, hogy az idei évben is velünk voltatok!🙏🏻🤍
A 2025-ben tett egyik fogadalmunk pedig az, hogy többet mutatunk meg nektek a varázslatból ami a műhelyünkben zajlik nap mint nap. 🥬🍊🥕
Egészségben, bőségben és harmóniában gazdag 2025-öt kívánunk Nektek! 🌟🥂