Kálna Pincze

Kálna Pincze Bor & Pezsgő kóstolás. Etyek az 1860-as évek közepétől vált a főváros szőlőskertjévé. Több száz, kőből rakott pince épült, amelyek nagy része még mai is áll.

Az Etyek-Budai borvidék meghatározó települése Fejér megye északkeleti peremén, az Etyeki-dombság alján fekszik. „Budapest szőlőskertjét” Budapestről az M1-es autópályán, majd ...az 1-es főúton, illetve busszal az Etele téri állomástól lehet megközelíteni. A környéken már a rómaiak idejében is foglalkoztak szőlőműveléssel, a szőlőtermesztés mai hagyományai az 1700-as évek elejére vezethetők vissza

. Ekkor mintegy 112 német családot telepítettek a községbe, akik felvirágoztatták a mezőgazdaságot. A történelmi jelentőségű Körpince pince együttes, a Kecskegödör, a Sóskúti úti pincesor, az egyedülálló présházak a település gyöngyszemei. Nemcsoda, hogy az etyekiek szőlő és bor iránti elkötelezettsége igen nagy. Ezt bizonyítja az is, hogy a településen több egyesület foglalkozik a helyi szokások megőrzésével és továbbadásával. A Körpince Kör Hagyományőrző Egyesület 2005 szeptemberében alakult, a Körpince pincetulajdonosainak elhatározásából. Fő céljuk az Etyeki Körpince pince együttesének megóvása, az etyeki borok hírének növelése, a bor-, falusi turizmus és a térség infrastrukturális fejlesztése. A településen évente megrendezendő programok közül kiemelkedő az országos jelentőségű, több ezreket megmozgató májusi Etyeki Pincefesztivál és a szeptemberi Kezes-lábos Gasztronómiai Fesztivál. Ajánljuk e pincéket a szép borok és épületek kedvelőinek az Etyeki Borút Egyesület szavaival: „Látogasson el a borútra, kóstolja meg a finom borokat, párlatokat, falusias ételeket, házi sajtokat. Tegyen egy sétát Etyeken a Magyar-kút és a Kálvária, a botpusztai kápolna és a halastó körül, fedezze fel felújított szobrainkat, nézzen le a falura az öreghegyi kilátóból. Töltsön el egy hétvégét félórányi autóútra a fővárostól, mégis távol annak forgatagától. Biztosak vagyunk benne, hogy az élmény felejthetetlen lesz.”

22/07/2022
05/01/2016

Mihó Attila és bandája a Fonóban. 2013. március 13. Mihó Attila - hegedű Görög András - brácsa Király Tamás - bőgő Fonó Budai Zeneház Sztregova u. 3., Budape...

05/01/2016
30/12/2015

Learn how to saber open a bottle of Champagne.

30/12/2015

Sommeliers from around the country share their wine goals for the New Year.

22/12/2015

L'atmosfera natalizia si fa sentire sempre più a Budapest!
Anche la Basilica di Santo Stefano si veste a festa: quale migliore occasione per visitare la capitale ungherese?

Fatelo al meglio, e risparmiando, con la Budapest Winter Invitation --> http://bit.ly/1OnNanE

14/12/2015

Vignoble de la Couronne d'Or

08/12/2015

Sorsoltunk!
Köszönjük a válaszokat! Aki a 2016. január 23-án, szombatra, az Etyeki Piknik idejére családi belépőt nyert: GULYÁS GYÖRGY. Gratulálunk!
Lesz még játék karácsonyig, nézzétek az oldalt! A nyertest pedig kérem, hogy írjon a Korda Filmpark oldalára, hogy felvehessük a kapcsolatot és elküldhessük a nyereményt! :-)

08/12/2015

Egyszer ezen a kapun mindenkinek át kell lépnie! Kint és bent... nagy különbség! Kint: a valóság, bent: a fantázia világa vár!

Cím

Deák Ferenc Utca 54/B
Etyek
2091

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kálna Pincze új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás