18/05/2026
Minden a bodzával kezdődött...
Nagyon régen készítettem először bodzaszörpöt.
Nem magamnak. Tulajdonképpen, soha nem magamnak.
A barátaimnak főztem hatalmas szeretettel, a végeláthatatlan kertemben, csodaillatú bokrokról szedett, gyönyörű virágfejekből. Szerették. Aztán egyszer azon kaptam magam, hogy már 50–60 kg cukorból készül a bodzaszörp — továbbra is ajándékba. Ekkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy talán érdemes lenne komolyabban is foglalkozni vele.
Minden adott volt hozzá: a bodza, a bevált recept, az üveg a saját cégem révén könnyen elérhető volt, a címkéket pedig én szerkesztettem, színes kartonra nyomtattam és kötöttem az üveg tetejére. Mire észbe kaptam, őstermelő lettem.
Dörgicse és a gyönyörű Balaton-felvidék csodás lehetőséget adott nekem a kísérletezésre, kreativitásom megélésére. Készült szörp akácból, hársfavirágból, orgonából, ibolyából, galagonyából, pitypangból, a málna illatú rózsámból… és még hosszan sorolhatnám.
Eleinte a Zitus által lelkesen szervezett, kéthetente szombaton megrendezett vászolyi piacra vittem a portékáimat. A szörpök mellett lekvárok is készültek — nem sok, csak amennyi gyümölcs termett a kertben, vagy amit édesapámtól kaptam a Fenye-hegyi birtokáról.
Imádtam játszani az ízekkel. Egyszer például kaptam egy láda őszibarackot, ami a szörpkészítésre váró menta és egy tálban ott felejtett fehér csokoládé mellett illatozott a konyhámban. Ó… azok az illatok együtt… mennyei illatok voltak.
Spontán született belőle egy különleges lekvár, amolyan Anettosan.
Soha nem a mennyiség volt fontos számomra, hanem a minőség.
Újabb mérföldkőhöz érve, szép lassan megszületett a Nanett márkanév, ahol a szörpök és lekvárok mellett már bonbonok is készültek, a sort a süteményekkel zárva.
De térjünk vissza a bodzára.
A szörpök közül tagadhatatlanul az volt a legnépszerűbb. Olyannyira, hogy Szentantalfán készítettek nekem a bodzaszörp számára egy közel 250 literes saválló tartályt, hogy a következő szezonig minden igényt ki tudjak szolgálni (vagy legalábbis megpróbáljak).
Szerettem.
Leginkább pedig azt szerettem, hogy Ti is szeretitek.
Amikor Ábel talán előbb ivott Nanett bodzaszörpöt, mint vizet. Vagy amikor a strandon a gyerekek azon tanakodtak, melyik ízt nem kóstolták még — és nem hiányzott nekik sem a cola, sem az ice tea. (Nálam ezek ugyanis nem voltak.) Kittiéknek a vászolyi étterembe nem győztem szállítani az utánpótlást. Szerettétek.
Aztán a choroidális melanoma nevű „cukiság” egyszer csak kiradírozott mindent.
De ma, ebben a ragyogó napsütésben elmentem bodzát és akácvirágot szedni. És készítek egy kevés szörpöt a barátaimnak.
Szeretettel.
Pont úgy, ahogyan annak idején elkezdtem.
