22/07/2026
Ma csendesebb lett a kert. 💜
Minden évben eljön ez a nap.
A nap, amikor levágom az utolsó levendulaszálakat.
Néhány hete még lila virágtenger hullámzott előttem. Nemrég még zsongtak a méhek, gyerekek szaladgáltak a sorok között, ismerősök és ismeretlenek beszélgettek egymással, nevetések töltötték meg ezt a helyet.
Ma pedig csend van.
Ahogy ma végignéztem a kerten, rájöttem, hogy valójában nem a virágoktól lett különleges ez a hely.
Hanem azoktól az emberektől, akik megtöltötték élettel.
A mosolyoktól. A beszélgetésektől. Az ölelésektől. Az együtt megélt pillanatoktól.
Néhány évvel ezelőtt azt hittem, levendulát ültetek.
Ma már tudom, hogy vele együtt valami más is gyökeret eresztett.
Egy közösség.
Egy hely, ahol idegenekből ismerősök lesznek. Ahol történetek születnek. Ahol minden nyáron egy kicsit mindannyian hazatalálunk egymáshoz.
A levendulát ma levágtam.
De mindaz, amit együtt megéltünk, itt marad.
Bennem. Bennetek. És ebben a kertben is.
Köszönöm, hogy évről évre új értelmet adtok ennek a helynek.
Mert ma már tudom, hogy itt nemcsak a levendula virágzik.
Hanem a találkozások is. 💜
A kert most pihen.
Én pedig már a következő virágzásról álmodom. 🌿