15/06/2026
Az önellátás illúziója
Folyamatosan gördülnek elém a kétségbeesett, panaszkodó posztok leirtott baromfiudvarokról, felszámolt kecskeállományokról, szénaválságról, legfagyott kertekről, kiégett legelőkről és egyéb katasztrófákról.
Ide vezet az illúziókeltés, és ez a következménye.
Ezért vagyok dühös az internetes lájkvadász figurákra, akik simogatják a kiskecskét, vigyorogva tolják a talicskát, kiskosztümben szedik a tojást, majd a dúsan megrakott asztalnál közlik a videó végén, hogy ez az igazi élet, a szabadság, a függetlenség és kezdj te is önellátásba. Ja, és vedd meg hozzá a könyvét.
Nem leszek népszerű, de baromira nem érdekel. Eddig sem ez volt a célom, és most sem az.
Ez a legkevésbé sem szabadság, pláne nem függetlenség. Ez egy irdatlan kemény, fizikailag és és lelkileg is megviselő életmód, ami 100 évvel ezelőtt még teljesen megszokott volt, a mai modern, elkényelmesedett világban viszont távolról sem az. Igen, van benne szépség és van benne romantika. De ez csak egy nagyon kicsi része. Talán 1% . Csak ezt bemutatni és ezt népszerűsíteni egész egyszerűen félrevezetés.
A valóság egészen más. A valóság hétből hét nap kemény fizikai és szellemi munka. Nagyon kemény munka, ami csak ha egy ponton hibádzik, akár az egész hiábavaló volt.
Legyen egy természeti csapás, egy ragadozó, egy betegség, baleset, bármilyen hiba és könnyen oda az egész.
Nincs nyaralás, pihenés is alig, lemondások lemondások hátán, viszont a költségei irdatlanok.
Folyamatosan emelkedő takarmányárak, állatorvosi számlák, építőanyag, védelem, satöbbi, satöbbi, satöbbi.
És ha csak egy ponton beüt valami, rámehet minden. Ez olyan romantikus lenne? Kötve hiszem.
Nem véletlenül mondom mindig, nem való ez mindenkinek. Nekem nincs könyvem, nincs ebből az oldalból bevételem, nem érdekem mellébeszélni, de akkor sem tenném, ha lenne.
Én csak azt írom le, amit végigcsináltam, amit végigéltem, amit tapasztaltam és tapasztalok.
Mindenkinek, aki "önellátásban" gondolkodik, csak azt tudom mondani, hogy nagyon alaposan gondolja végig, hogy valóban ezt az életet akarja-e magának és a családjának. Mert könnyen lehet, hogy ebből nem lesz visszaút.
Azt sem rejtettem soha véka alá, hogy mi nem ebből élünk. Ugyanis régen éhenhaltunk volna.
Én dolgozom mellette, és a fizetésem nagy része nem a családra, nem nyaralásra, wellnesshétvégékre, új kocsira megy el, hanem a tanyára. Azért dolgozom látástól vakulásig, hogy legyen aztán itthon miből dolgozni. Látástól vakulásig. (Most szó szerint, mert tegnap egy visszacsapó KPE cső kishíján kiütötte a bal szemem világát és le van ragasztva) Ez nem hősködés, ez a valóság.
Mert elárulom nektek, ránk, kis háztáji állattartókra, "önellátásban" gondolkodókra mindenki nagy ívben szarik. Nem fognak árstopot bevezetni a szénára, a gabonára, nem fognak óriási támogatásokat osztogatni arra a pár kecskére, ugyanis senkinek nem érdeke, hogy talpon maradjunk és amennyire csak lehet, kivonjuk magunkat a kereskedelemből. Épp ellenkezőleg. Magunkra vagyunk utalva 100%-ban!
Senki nem fog neked szénát, gabonát adni hogy etess, senki nem fog vizet, hogy itass, vagy locsolj, senki nem fogja megvédeni a tyúkjaidat helyetted, és senki nem fogja az állatorvosi számlát kifizetni.
Végezetül, nem elvenni akarom a kedvet az állattartástól, csak az igazságot írom le, hiszen ebben élek minden nap. A háztáji gazdálkodás nem kötelező, senki nem kényszerít rá, a te döntésed. Csak dönts okosan és lásd a valóságot is, a kerek egészt, ne csak a felszínt.
Mert ez egy nagyon szép és hasznos élet, de nagyon kemény is, és ha nem vagy elég felkészült, elég elszánt és elég kitartó, egyetlen pillanat alatt bele lehet bukni.
És a kérdés, hogy azért az 1% szépségért megéri-e ennyit szenvedni? Azért, hogy az a pár szem paradicsom, vagy tojás, hús, tej, sajt olyan minőségű legyen, amit sehol nem tudsz megvenni? Nekem meg.
