25/04/2023
VI. Egyházmegyei borverseny eredménylistája
Nagy Zsolt Tiszteletes Úr hozzá fűzött gondolatai:
„...élj egy kevés borral is.” (1 Timóteus 5,23)
A szőlő nem urat, hanem szolgát szeret – tartja a régi mondás. E mondásnál is régebbi maga a szőlő és „gyermeke”, a bor. Egyik is, másik is folyamatosan ad munkát gazdájának. Mennyi gond és gondoskodás övezi, míg asztalunkra kerül a nemes nedű. Egy csepp finom borban sok napmeleg, áztató eső, betegséget vivő
szellő – na meg emberi alázat, igyekezet és tudás elegyedik. Mindezeket pedig bölcsen koronázza áldásával Urunk.
Hálás lehet szívünk, hiszen Ő adott a tavalyi, küzdelmes mezőgazdasági évben is termést a szőlőtőkékre, hogy abból szép és jó borok készülhessenek.
Ékes bizonyítéka volt ennek a Komáromi Református Egyházmegye VI. Borversenye, melyre a Hetényi Református Keresztyén Egyházközség rendezésében került sor 2023. április 20-21-én. A versenyen a szakzsűri tagjai és a laikus borértők összesen 156 bormintát kóstolhattak meg és minősíthettek, valamint beszélgethettek el egymással egy-egy pohár jófajta itóka mellett.
E seregszemlére Búcsi Református Gyülekezetünk képviseletében
tizenhárman neveztek összesen húsz bormintával (tizennégy fehér, kettő rosé és négy vörösbor), melyek közül tizenegy arany és nyolc ezüstsávos minősítésben, egy pedig okleveles elismerésben részesült.
Legyen ezért is Istenünké a dicsőség, minden tisztességes és dolgos
bortermelőnek pedig köszönet odaadásáért, elkötelezettségéért!