Murci Murci, Borok/röviditalok, Rákóczi út 10, Tokaj elérhetőségei, térképes helyadatai és útbaigazítási információi, kapcsolatfelvételi űrlapja, nyitvatartási ideje, szolgáltatásai, értékelései, fényképei, videói és közleményei.

25/12/2025
21/12/2025
15/09/2025
15/09/2025
14/09/2025

Nem csak Pekingi kacsát 🦆 ment kóstolni🇨🇳

Vajthó Jenő nagy világutazó hírében áll, Európa számos pontján, Nyugat- és Kelet-Ázsiában is megmutatta már teqball tudását, ezúttal pedig Kínába vezetett útja, ahol nem várt sikereket ért el.

Történt ugyanis, hogy az egyéni versenyszámban két jól ismert arccal került szembe, miután a helyi játékosokat nagyobb nehézség nélkül kiütötte útjából. Először Boldi Levik következett, azonban a tokaji játékos ellen még nem jött össze a győzelem, de a továbbjutás így is megvolt a csoportból. A másnapi negyeddöntőben a Rába ETO Győr SE játékosa “Kera” következett, akit hivatalos mérkőzésen még sosem győzött le Jenci, ez idáig, ugyanis a döntő szettes csatában a korábbi utánpótlás válogatott társa fölé emelkedett. Az elődöntőbe jutás végül nem sikerült, de így is karrierje legjobb helyezését érte el Jenci az 5. pozícióval a nemzetközi mezőnyben!

A másnapi páros számban a GÓBÉK Teqball Team - Székelyudvarhely vezetőjével és rangidős játékosával, Ilyés Szabolccsal vágtak neki a csoportkörnek, melyet magabiztosan húzott be az újdonsült erdélyi/tokaji duónk a kínai párosok ellen. A negyeddöntőben szintén könnyed játékkal léptek túl francia🇫🇷 ellenfeleik ellen, így következhetett az elődöntőbe jutásért az iraki 🇮🇶 válogatott. Ez a lépcsőfok végül már túl magasnak bizonyult, így Jenőék az 5. helyen végeztek.

A világranglista pontok mellett, fontos tapasztalatokkal gazdagodott Jenci, akinek a túrája hamarosan újra folytatódik ->🇪🇸🫢

Köszönjük a támogatóinak:
Észak - Földgép Kft
Focicipőbolt
Murci
ATS Focivilág
Tokaji Pap Miklós Népfőiskola
Kovalik Pince

🍂🍂🍂🌧️
11/09/2025

🍂🍂🍂🌧️

🍾🍾🍾🍾
04/09/2025

🍾🍾🍾🍾

Újabb ékköve a Murcinak🍾
03/09/2025

Újabb ékköve a Murcinak🍾

Tokaj Rákóczi út 10❤️
17/07/2025

Tokaj Rákóczi út 10❤️

Cím

Rákóczi út 10
Tokaj
3910

Nyitvatartási idő

Szerda 12:00 - 16:00
Csütörtök 12:00 - 16:00
Péntek 12:00 - 16:00
Szombat 12:00 - 16:00
Vasárnap 12:00 - 16:00

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Murci új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás